2011. november 8., kedd

Elmosódó önarckép


"Paulina mama, aki annyira szeretett, és oly sokat tett értem, nem volt híve a látványos 
érzelemnyilvánításnak, bár a szíve mélyén jóságos volt. Azt mondogatta, hogy a gyengédség,
ami a szeretet és a részvét furcsa keveréke, és minden kalendáriumban megcsodálható a 
bölcső fölé hajoló anyák odaadásában, csak akkor helyénvaló, ha védtelen állatok,
mondjuk, ma született macskák felé irányul, de emberi lények között badarság."

Isabel Allende: Elmosódó önarckép

Mióta tudomást szereztem Isabel Allende létezéséről, vonzanak a könyvei, így szépen sorjában meg is szereztem mindet. A saját bevallása szerint feminista chile-i írónő már a választott könyvcímekkel is megdolgoztatja a képzelőerőmet és a kíváncsiságomat.
Az első, amivel jelentkezem, egy nő, Aurora de Valle életéről szól. Igazából családregénynek is tekinthető, hiszen jóindulattal három generációt is megismerhetünk a könyv lapjain. A történet az 1860-as években kezdődik és 1910-ig követjük Aurora, illetve szülei életét. Aurora származása már önmagában is megér egy misét: nagyapja Amerikába bevándorolt kínai orvos, nagyanyja lecsúszott amerikai, anyját pedig a kor legszebb amerikai nőjének titulálták. A könyv egy e/1-ben elbeszélt emlékirat, Aurora elbeszélése arról, hogy ki ő honnan is jött, hogyan vált azzá, aki. 
Az írónő érdekes szereplőket vonultat fel a regény során, ám szinte egyikkel sem ismerkedünk meg mélységeiben. Az biztos, hogy úgy tűnik, mindenki megkapja, amit érdemel. Közben Chile történelmének egy szeletkéjébe is belelátunk, különösen ami a Peruval és Bolíviával való konfliktusait illeti az 1800-as évek második felében.

Nagyon tetszett ez a könyv, mert jól szórakoztam, mindig érdekelt, mi történik a következő oldalon. A történet elég sietősnek tűnik, mivel viszonylag hosszú és eseménydús időszakot beszél el kisebb terjedelemben, de ha éppen nincsen kedvünk nagyon mélázni és elemezgetni, akkor szuper. Mert nagyon olvasmányos, a stílus lendületes. 
Szóval sor fog kerülni a többi könyvre is, ez egy remek kezdés volt. 

Azt képzelem, hogy itt meséli el az egyik történetét

10/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kíváncsian várom a gondolatodat!