Gilead

"Életünk álma véget ér, ahogyan az álmoknak végük szakad, hirtelen és teljesen, amikor felkel a nap, és eljön a világosság. És azt gondoljuk majd, hogy mindezt a félelmet, mindezt a keserűséget a semmiért éltük végig. De ez nem lehet igaz. Aligha hiszem, hogy teljesen elfelejtjük a szenvedéseinket. Ez azt jelentené – emberi szemszögből –, hogy elfelejtjük, hogy éltünk. Szerintem a szomorúság hozzátartozik az emberi élet lényegéhez."

Marilynne Robinson: Gilead

Különleges könyv került a kezembe. A Gilead egy memoár, egy filozofikus mű egybegyúrva.
John Ames, egy közép-amerikai álmos kisváros idős lelkésze, aki egész fiatalon, tragikus körülmények között veszítette el a családját és vált özveggyé. Ősz fejjel megházasodott és fiatal (-os, hiszen harmincas éveiben jár már) feleségével gyermeket vállalnak. Kisfiuk öt éves, amikor súlyos szívbetegséget állapítanak meg nála. És ekkor még nem olyan fejlett az orvostudomány, hiszen 1957-et írunk, így életkilátásai nagymértékben csökkenek. Szerintem már az is hatalmas döntés, hogy egy férfi idős fejjel gyermeket vállal, és ezzel azt is vállalja, hogy a fia nélküle fog felnőni, ő pedig nem fogja ezt látni - hát még konkrétan szembesülni azzal, hogy ez hamarosan be fog következni. A halállal való találkozás, a halálra készülés mindezek nélkül is hatalmas feladat.
Így aztán John Ames elkezdi írni memoárját - történeteket, érzéseket, gondolatokat, emlékeket. Mindent, amit elmondana a fiának közös életük során, ha ő nevelhetné fel. Összességében nem egy könnyű olvasmány, megérint és elgondolkodtat, és bevallom, néhány alkalommal a könnyeimmel is megküzdöttem. Bár magam sem értem, miért kell velük küzdeni, egyszerűen hagyni kellett volna megtörténni.

Érintőlegesen szóba kerül John Ames felesége is, Lila, aki a második - számomra nagyon is vágyott - kötet főszereplője. Harmincas éveire sok mindenen megy keresztül, mire eljut leendő férjéhez Gileadba.

Azt mondtam neked tegnap este, előbb-utóbb el kell mennem, mire te megkérdezted, hova, én meg azt feleltem, elköltözöm a mi jó Urunkhoz, erre te megkérdezted, miért, és én azt válaszoltam, mert öreg vagyok, te meg azt, hogy „szerintem nem vagy az”.
(első mondat)